Rugalmasabb távmunkavégzési szabályok

Az újonnan hatályba lépő jogszabályi rendelkezések alapján a távmunkavégzés szabályai megváltoznak. Habár a korábbi sajtóértesülések szerint a jogalkalmazók home office munkavégzéssel kapcsolatos szabályok meghatározását várták, a kormányrendelet kizárólag a távmunkavégzésre vonatkozóan tartalmaz rendelkezéseket. Ezek alapvetően így is jelentős hiányokat pótolnak, ezáltal az eddiginél jóval engedékenyebb feltételek mellett válik lehetővé a munkavállalók távmunkavégzése.

Érdemes azonban kiemelt figyelmet fordítani a távmunkavégzés feltételeinek kialakítása során, hiszen bár bizonyos szempontból üdvözlendő könnyítések kerültek meghatározásra, mégis például a költségtérítés esetében jelentős körültekintéssel kell eljárni.

1. Rendelkezéseitől eltérés

A rendelet alapján a veszélyhelyzet ideje alatt a felek az Mt. távmunkavégzésre vonatkozó rendelkezéseitől megállapodásuk alapján eltérhetnek.

Ennek megfelelően – a teljesség igénye nélkül – kiemelendő, hogy a felek megállapodása alapján

  • a munkaszerződés módosítására a távmunkavégzés jogszerű alkalmazása érdekében nincs szükség,
  • a munkáltatót terhelő tájékoztatási többletkötelezettségek nem állnak fenn,
  • a munkarend nem minősül automatikusan kötetlennek.

2. Költségek elszámolása

A rendelet rendelkezései alapján a munkáltató jogosult a munkavállaló részére – átalány – költségtérítés keretében egy meghatározott összeget juttatni, mely igazolás nélkül, költségként számolható el, tehát SZJA fizetési kötelezettség nem terheli.

Fontos azonban kiemelni, hogy ezen összeg kizárólag akkor minősülhet a fentiek szerint, amennyiben

  • más „rezsi”-jellegű jogcímen a munkavállaló részére költségtérítés nem kerül kifizetésre a távmunkavégzéssel kapcsolatban, valamint
  • a munkaszerződésben foglaltak szerinti távmunkáról van szó és az megfelel az Mt. rendelkezéseinek.

Mindez alapján tehát annak érdekében, hogy a fentiek szerinti költség elszámolható legyen, megítélésünk szerint továbbra is érdemes a távmunkavégzést munkaszerződésbe foglalni.

3. Munkavédelmi szabályok alkalmazása

Az Mt. és a Munkavédelmi tv. rendelkezései szerint a munkáltatót jelentős munkavédelmi kötelezettségek terhelik távmunkavégzés keretében is, ideértve például a munkaeszközök, valamint a munkavégzés helyének előzetes felmérését, értékelését stb.

Ezzel szemben azonban a most megjelent szabályok szerint a munkáltatót lényegében egyfajta tájékoztatási kötelezettség terheli, míg a megfelelő munkavégzési helyszín megválasztása a munkavállaló feladata. Felhívjuk azonban a figyelmet, hogy egy esetleges baleset alapján fennálló felelősség meghatározása során a munkáltató által nyújtott tájékoztatás tartalma kiemelt jelentőségű lehet, ennek érdekében ebben az esetben is kiemelt körültekintést javaslunk.

 

A fentiekben rögzített összefoglaló természetesen általános és tájékoztató jellegű, bővebb tájékoztatásért forduljon bizalommal Irodánkhoz a lenti űrlap kitöltésével.

Dr. Kékuti Ákos

Kapcsolatfelvétel

Akos-kapcsolat
Dr. Kovács-Vitek Brigitta

Kapcsolatfelvétel

Brigi-kapcsolat

További bejegyzéseink a kategóriában

Írjon nekünk!

lablec-kapcsolat
chevron-downmenu-circlecross-circle