Rólunk

Irodánkat 2009-ben azzal a szándékkal hoztuk létre több, nagy nemzetközi ügyfélkörrel rendelkező ügyvédi irodában eltöltött év után, hogy megpróbáljuk ugyanazt a precíz, pontos, és szakmailag professzionális szolgáltatást egy kisebb, de hatékonyabb és üzlet-orientáltabb szervezetben nyújtani. Egy pénzügyi válság talán első látásra nem a legideálisabb időpont egy új iroda beindításához, de bíztunk abban, hogy ezekre a szakmai értékekre, és persze tapasztalatunkra mindig lesz piaci igény.

Germus és Társai iroda

Most már kijelenthetjük: ez a bizalom nem volt alaptalan, az azóta eltelt évek során Irodánk létszáma és ügyfélköre is folyamatosan bővült, számos szakterületen lettünk elismert szereplője a jogi szolgáltatók piacának. Fő szakterületeink a szellemi alkotások, gyógyszerjog, adatvédelem & munkajog, versenyjog & kereskedelmi kommunikáció, közbeszerzés és peres jogérvényesítés: a linkekre kattintva olvashat a részletekről.

Ha kíváncsi, hogy Önnek miben segíthetünk, vegye fel velünk a kapcsolatot!

Ügyvédi filozófiánk kiindulása mindig is az volt, hogy számunkra az ügyfél partner is egyben, hiszen végső soron a mi feladatunk, hogy ügyfeleinket segítsük céljaik megvalósításában, ezt pedig csak úgy lehet hatékonyan elvégezni, ha aktívan dolgozunk piacaik és működésük megértésén.

Az évek alatt megszerzett szakmai tapasztalatainkat kollégáink friss, fiatalos szemléletmódjával kombináljuk. Számunkra a minőség egyet jelent az eredményességgel. Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy tehetséges, fiatal szakembereket nyerhessünk meg közös céljaink megvalósításához. Szakmai életutunknak – véljük – nincs vége, így a folyamatos változásoknak sem állunk ellen. Szakmai konferenciákon, nemzetközi találkozókon fejlesztjük tudásunkat, bővítjük ismereteinket.

Fontosnak tartjuk a részvételt szakmánk nemzetközi szervezeteiben. Ezek közül kiemelt szerephez jut a TAGLAW a világ Top3 ügyvédi hálózatainak egyike. Emellett számos egyéb szervezetben is részt veszünk.

Amikor aláírjuk a megbízási szerződést ügyfeleinkkel, az részünkről nem csak az abban foglalt feltételek elfogadása, hanem egy szakmai ígéret: minden tapasztalatunkat és professzionalizmusunkat arra fogjuk fordítani, hogy megtaláljuk azt a megoldást, ami a legjobban szolgálja Ügyfeleink céljait és igényeit.

Kapcsolódó bejegyzéseink

2022. ápr. 28.
2020. ápr. 29.

Írjon nekünk!

lablec-kapcsolat
chevron-downmenu-circlecross-circle